2014.03.10./2014 Programfrissítés 



A programfrissítés után módosul  a 08-as bevallás generálásakor az arányos szolgálati idő számítása.

Az arányos szolgálati idő bevallása (14-08):
Az arányos szolgálati idő kiszámítását leíró jogszabály nem változott, viszont annak bevallását, minden figyelmeztetés nélkül, sikerült megbonyolítani. Arányos szolgálati időt azoknak a biztosítottaknak kell számolni, akiknek a kifizetett nyugdíjjárulék alapot képző jövedelme nem haladja meg az időszakra vonatkozó minimálbért. Ez a mi gyakorlatunkban a részidős dolgozókat érintheti, illetve az olyan egyéb biztosítottakat (megbízásos, tiszteletdíjas), akik minimálbért meg nem haladó jövedelmet kapnak. Az arányos szolgálati időt a naptári évbe eső biztosított jogviszony idejére kell kiszámolni.

A 08-as bevallás kitöltési utasítása a korábbi években azt  írta elő, hogy az arányos szolgálati időt a jogviszony végén, vagy ha nem fejeződik be az adott évben, akkor december 31-i végdátummal kell kiszámolni.

Az ez évi (14-08) bevallás adott mezőjéhez tartozó kitöltési utasítást úgy változtaták meg (sajnos mi sem vettük észre januárban), hogy minden hónapban (kifizetéskor) közölni kell az arányos szolgálati időt. Mivel a szolgálati idő megállapítását a törvény a teljes (éven belüli) időszakra adja meg és erre ír elő kerekítést (mindig felfelé kell kerekíteni), ezért a programnak korrigált kerekítést kell alkalmaznia, hogy januártól az éppen bevallandó időszak végéig összeadva az adott hónapokban közölt napokat (maximum a hónap napjainak száma lehet), a kapott összeg megfeleljen a törvényi előírásnak.
Az előbbi módszer csak a havonta, rendszeresen jövedelmben részesülő biztosítottak esetében alkalmazható (részidős dolgozók, rendszeres havi jövedelmet kapó megbízásosok, tiszteletdíjasok), amikor nem ismert előre a jogviszony vége.

A jogviszony időszakokban felvitt eseti jogviszonyokkal másképp számol a program. A minimálbért a teljes jogviszony adott évbe eső részére számolja ki és ehhez viszonyítja januártól kifizetett nyugdíjjárulék alapot. Az adott havi bevallás 8-as lapján a teljes (éven belüli) időszakot feltünteti jogviszonyként, a szolgálati idő pedig az aktuális hónapban kifizetett nyugdíjjárulékalap miatti, korrigált kerekítéssel számolt növekmény lesz.

A fentiekből következik, hogy a programcsere előtt beadott bevallásokat az érintett személyek adatainak újraközlésével módosítani kell!
A közeljövőben utóbbi célra készül majd egy programmódosítás, amelynek segítségével módosító bevallást lehet generálni  azoknak az adataival, akiknek egy adott hónapban arányos szolgálati időt kellett számolni.



További javítások:


Az előző évből a program áthozza a távollétek közé a tavalyi gyes/gyed időszakokat. A szabadság járandóság kiszámítása miatt fontos, hogy a gyerek gondozás miatti időszakok ellátás váltás (gyes<->gyed) miatt folyamatában rendelkezésre álljanak. A nyitó program csak az áthúzódó gyes/gyed-et hozta át.

A távollétek jogcímei újabb kódokkal bővült:

52- Állategészségügyi  szolgáltatás (állatorvosi szolgáltatás) szünetel
53- Tanuló szerződéses jogviszony szünetel